Megkezdte a felkészülést a pápai kosárcsapat


2020-09-04 09:00:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megkezdte a felkészülést a pápai kosárcsapat főképe
Három új játékossal megkezdte az alapozást az NB I/B-s kosárlabda bajnokságra készülő Conoil Motax KC Pápa.

Az augusztus 24-ei kezdés után három edzéssel a háta mögött Győrben egy felkészülési tornán lépett először pályára az átalakult, megfiatalodott pápai csapat, melyet a szeptember végén rajtoló B csoportos bajnokságban továbbra is Kálmán László irányít majd. A korábbi válogatott játékostól megtudtuk, egy fiatal, motivált csapatot láthatnak ősszel a szurkolók, mely a megerősödött pontvadászatban igyekszik majd az élmezőnyhöz tartozni.

- Egyelőre fiatalokkal erősítettük meg a keretünket, de ez nem jelenti azt, hogy az utánpótlásból felkerülőkre ne számítanánk, ha rendszeresen járnak edzésre, meg fogják kapni a lehetőséget - tudtuk meg a csapat vezetőedzőjétől. - A játékosmozgás miatt várhatóan alacsonyabb szerkezetűek leszünk és egyelőre irányító- és centerposzton kicsit lyukasak vagyunk, de a vezetőség ígérete szerint ebben is lesz előrelépés és sikerül még igazolnunk. A győri tornán - ahol a harmadik helyet szereztünk meg - láttam biztató jeleket, ugyanakkor össze kell még szoknunk és fizikálisan is kell javulnunk - vázolta a következő hetek feladatait Kálmán László.

Hernádi Tamás, a klub elnöke érdeklődésünkre elmondta, a többi csapattól eltérően továbbra is arra törekednek, hogy kizárólag magyar játékosok szerepeljenek soraikban, ezidáig öten távoztak és hárman érkeztek.

- A csapat magja együtt maradt, de a mezőny megerősödése miatt kénytelenek voltunk mi is igazolni. Körmendről Parcsami Kornélt, a Falcóból Németh Gábort, Pécsről pedig dr. Popgyákunik Balázst sikerült megszereznünk, de tervben van még két-három játékos leigazolása, melyek szeptember második hetében realizálódhatnak. Elköszönt klubunktól Keller Vidor, Burai Róbert, Márton László, Márton Ádám valamint Balla Péter, mindannyiuknak köszönjük a játékukat, nagy segítségére voltak a csapatnak.

A bajnokság várhatóan szeptember 27-én indul.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-09-09 09:18:14

Újra élet költözött a Pápai Küzdősport Centrumba


ajánlott cikk főképe

2020-06-02 18:52:35

Hat edzés két hét alatt


ajánlott cikk főképe

2020-06-23 17:19:11

Húsz csapatos lesz az NB III nyugati csoportja


ajánlott cikk főképe

2020-09-05 21:26:24

Nehezen, de legyűrte a Perutz a BKV Előrét