Dr. Áldozó Tamás: Városunk az ország szerencsésebb sorsú, tehetősebb részéhez tartozik, a helyi gazdaságban van dinamizmus


2020-02-08 20:20:11  | cikk: HuHa  | 


Dr. Áldozó Tamás: Városunk az ország szerencsésebb sorsú, tehetősebb részéhez tartozik, a helyi gazdaságban van dinamizmus főképe
Az önkormányzat és a városban működő gazdasági társaságok közötti kapcsolattartásnak a legfontosabb protokolláris eseménye a Vállalkozók Újévi Fogadása, mely több mint két évtizedes múltra nyúlik vissza. A pénteken tartott program kapcsán dr. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, a rendezvénynek immár rangja van, a gazdasági társaságok minden évben várják ezt az eseményt, ahol olyanokkal is van alkalmuk találkozni, akikkel év közben nem futnak össze. A kellemes beszélgetéseken, kapcsolatépítésen túl a városvezetés ezt az alkalmat használja fel arra, hogy a város teljesítményéről tájékoztatást adjon a gazdasági élet meghatározó szerepelői számára. Így az idén is olyan előadások hangzottak el a rendezvényen, melyek tényekkel, számokkal fejezték ki a múlt esztendő eredményeit.
Dr. Kovács Zoltán megyei kitekintést adott a gazdaság teljesítményéről

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő Veszprém megye helyzetéről szólt, előadásában az országos adatokkal és az elmúlt évtized eredményeivel vetette össze a 2019-re vonatkozó mutatókat. Megemlítette, a megye háromszáz legnagyobb vállalkozásából 112 működik a Veszprémi járásban, a Pápai járásból 37, az Ajkaiból pedig 38 került be a TOP 300-ba. Az ország kiemelt adó-, járulék- és vámbevételei a múlt év első 10 hónapjában megközelítették a 12 ezer milliárd forintot. Ennek Veszprém megye közel 2 százalékát adta, adóteljesítménye alapján Veszprém megye a 10. helyen áll a vidéki megyék között.
-Ha a foglalkoztatottságot nézzük, 2010-ben közel 12 százalékos volt a munkanélküliségi ráta országos szinten, ma ez 3,3 százalék, Veszprém megyében pedig 1,1 százalék, természetesen ez nem homogén eloszlást jelent, de azt tudjuk, hogy a megye jelenleg is munkaerőhiánnyal küzd, ami komoly problémát jelent a vállalkozások számára - ismertette.
Foglalkoztatási, adófizetési, bérezési adatokat is megosztott a jelelévőkkel a politikus

Az átlagkeresetek alakulásáról elmondta, Veszprém megye 10 százalékkal az országos átlag alatt teljesít ebben a vonatkozásban, az iparban 2 százalékos az elmaradás az országos átlaghoz képest. Kiemelte, az ipari termelés több mint felét megyénkben a járműipar adja, ami erős külpiaci kitettséggel jár, ezért is kívánja erősíteni a kormányzat a kis- és középvállalkozásokat, valamint a K+F tevékenységeket. A politikus egy helyi adatot is megemlített előadásában, mint mondta, Pápán a helyi iparűzési adó az elmúlt 10 évben csaknem megduplázódott, ez azt jelenti, hogy a vállalkozások jelentős mértékben hozzájárulnak a város működéséhez, fejlődéséhez.
Dr. Áldozó Tamás a város múlt évének gazdaságát elemezte

Ezt a gondolatmenetet vitte tovább tájékoztatójában dr. Áldozó Tamás, aki Pápa városának teljesítményét ismertette a jelenlévőkkel. A polgármester szintén a számok tükrében vizsgálta városunk helyzetét a 2019-es adatokat ismertetve. Mint mondta, az önkormányzat a helyi gazdaság változását néhány statisztikai adaton keresztül tudja követni, így az iparűzési adó változását, a foglalkoztatottság alakulását ismerik és a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásainak megvásárlásával a vásárlóerőre vannak adataik.
-Ezek azt mutatják, hogy a város az ország szerencsésebb sorsú, tehetősebb részéhez tartozik, hiszen az iparűzési adóbevételeink nőnek, vagyis a helyi gazdaságban van dinamizmus. Ez a növekedés 2017-ről 2018-ra 200 millió forint bevételnövekedést jelentetett, 2018-ról 2019-re pedig 190 millió forint növekedést - közölte, hangsúlyozva, a helyi iparűzési adó megközelítette a 2 milliárd forintot. A polgármester bízik abban, hogy 2020-ban már túl is lépi a város ezt a 2 milliárdos bevételt. A pontos számokat tekintve, míg 2011-ben 938 922 forint iparűzési adó folyt be a város kasszájába, addig 2019-ben 1 871 086 000 forintot fizettek a helyi vállalkozások.
Évről évre növekszik a város iparűzési adóbevétele, az adómérték változatlanság mellett is

A polgármestertől megtudtuk, a város nagyságrendileg az iparűzési adó összegével megegyező összeget költ az intézmények és önkormányzati szolgáltatások működtetésére, vagyis ez az adóbevételi nagyságrend nyugodt, biztonságos önkormányzati működést garantál. Olyat, mely lehetővé teszi, hogy a béremeléssel nem érintett szférákban dolgozók számára többletjuttatást tudjon biztosítani a város - ez elsősorban az egészségügyet, szociális ellátást és a közművelődést jelenti, de a városüzemeltetés is ide tartozik.
-Ugyanakkor ez az adóbevételi nagyságrend azt még nem teszi lehetővé, hogy látványos, nagy, helyi forrásból induló beruházásokat kezdeményezzünk - ismerte el, hozzátéve - ehhez még néhány lépcsőfokot meg kell lépnünk, de érzek annyi potenciált a mai pápai reálgazdaságban és a Pápára tervezett fejlesztésekben, hogy ezt az egy-két lépcsőfokot néhány éven belül meg tudjuk lépni.
Ez azt jelentené, hogy a jó minőségű önkormányzati szolgáltatásokon felül nagy pápai beruházásokat is finanszírozni tudna az önkormányzat, ezzel egyébként az Esterházy 2035 program számol - magyarázta.
A rangsorban Pápa a harmadik

A foglalkoztatottsággal kapcsolatban arról szólt, egy picivel nőtt az álláskeresők aránya a városban, 2018-ban 1,90 százalékos volt az álláskeresők aránya, 2019-ben pedig 2,42 százalék. Ezzel az számmal Pápa a megye hasonló méretű városai között a harmadik helyet foglalja el.
-Továbbra is igaz a pápai munkaerő-piacra, hogy keresleti piac van és nem kínálati, a vásárlóerő pedig úgy alakult, hogy továbbra is az országos átlag fölötti a pápai egy főre jutó vásárlóerő és az egy háztartásra jutó vásárlóerő is. Ezzel a megyei jogú városok felét megelőzzük - ismertette és nemcsak országos, de megyei összehasonlításokat is tett prezentációjában.
Országos átlag feletti a vásárlóerő, bár a múlt évhez képest kicsit csökkent a vásárlóerő-index

A polgármester hangsúlyozta, a múlt évben is folytatódtak azok a tendenciák, melyek 2013-tól, 2014-től elindultak a városban, mindez nem független a magyar gazdaság folyamataitól. Az autóipar nagyon jelentős a városban és annak a konjunktúrája sok közvetlen és közvetett hatással járt.
-Elmondhatjuk, hogy erre a konjunktúrára tudtunk csatlakozni, a városban a háztartások és az önkormányzat bevételei is nőttek, azt gondolom az életminőség és az életszínvonal is javult.
Dr. Áldozó Tamás előadásában szólt a város lakosságszámának változásáról, eszerint 2019-ben 30 259 lakosa volt Pápának, a munkavállalási korú lakosok száma pedig 20 447. Kitekintett a vendégéjszakák számának alakulására is, mely évek óta emelkedő tendenciát mutat, 2019-ben 99 109 vendégéjszakáról van ismerete az önkormányzatnak, ez a szám 2010-ben 44 041 volt.
Idén újra kiugróan magas beruházási összegre lehet számítani

A városi beruházásokról, fejlesztésekről szólva arról tájékoztatott, 2018-ban 1 517 062 000 forintot fordított erre a célra az önkormányzat, 2019-ben 2 023 011 000 forintot költöttek beruházásokra, 2020-ban pedig ennél sokkal több forrás felhasználását tervezik, hiszen 6-8 milliárd forint értékű fejlesztést kell megvalósítani az idén és jövőre.
Dr. Áldozó Tamás további fejlődésre számít a helyi gazdaságban

A polgármestert a rendezvény kapcsán az idei elképzelésekről is kérdeztük. Meglátása szerint a magyar gazdaságban vannak még tartalékok, arra számít, hogy a hazai gazdaság folyamatai továbbra is tendenciózusan eltérnek az euróövezet gazdasági mutatóitól, ez pedig azt fogja jelenteni, hogy a pápai adatok is el fognak térni és továbbra is erőteljes, jelentős növekedéssel számolhat a város.
-Azt várom, hogy megkezdődött folyamatok folytatódnak és ezek a pápai háztartások jövedelmének a növekedését és az önkormányzat bevételeinek növekedését jelentik - fogalmazott dr. Áldozó Tamás.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-09 18:23:39

Készül az új út az iparterületek kiszolgálására


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 21:32:16

Kézbe vehető történelem - Értékes lelet került elő Pápa határában


ajánlott cikk főképe

2020-05-15 12:10:43

Frank Liu Kovásznát is támogatta védőfelszerelésekkel


ajánlott cikk főképe

2020-05-04 16:17:46

Harmincan karanténban, száz kisgyermek óvodában - járványügyi helyzet legfrissebb pápai adatait ismertette a polgármester