Szent Anna-napi búcsú


2019-07-28 20:39:03  | cikk: Babos Petra  | 


Szent Anna-napi búcsú főképe
A Szent Anna-plébánia búcsúját ezen a hétvégén ünnepelték. A búcsú programja szombat este a nagyszülőkért szóló szentmisével kezdődött. A búcsúi nagymisét ma reggel tartották, amelyen Salgó Ferenc kanonok-plébános mondott szentbeszédet, s aki megáldotta a jubiláló házaspárokat.
A búcsúi misére megtelt a Szent Anna templom a hívek sokaságával, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus nagyanyjáról, Szűz Mária édesanyjáról. Szent Anna a családi élet erényeinek, a gyermekek elfogadásának, helyes nevelésének szép példaképe. Szent Anna asszony a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária édesanyja volt.
Salgó Ferenc kiemelte, az idei Szent Anna búcsúra a következő szentírási mondatot választotta mottóul: „Légy hű mindhalálig, s neked adom az örök élet koronáját.”
Salgó Ferenc mondott szentbeszédet

-Már hagyomány, hogy a búcsúkor a nagymisén megáldom a jubiláló házaspárokat. Szent Anna és Szent Joakim jó példa erre, hiszen hűségesek voltak Istenhez, egy olyan korban, amikor sokféle nehézség volt az életükben, menekülniük kellett, de megőrizték a jó Isten iránti hűségüket minden helyzetben, még akkor is, amikor sok ideig elmaradt a gyermekáldás. A legenda szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. Gyermektelenségük fájdalmát továbbfokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére felmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de a főpap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta. Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta, nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Később megáldja őket gyermekkel, a Szűz Anyával, aki által mindannyian áldásban részsülünk, hiszen ő Krisztus édesanyja. Ez bátorít bennünket arra, hogy higgyünk, bízzunk. A hűség odaadást kíván tőlünk. Sokan úgy élnek, mintha Isten nem is lenne, de ha mi ezt komolyan vesszük, szentelünk időt az imádságra, templomba járunk, s persze egymásra is szentelünk időt, s figyelünk egymásra. Ez a családok szilárdságát bizonyítja. Szent Anna és Szent Joakim házassága is a gyermekáldásban erősödött újjá és mindnyájunk számára ajándék lett az ő hűségük. Ebben hinnünk kell nekünk is, hiszen a jó Isten hűséges, s amit ígért, megadja, ezért kérhetjük mi is Szent Anna és Joakim közbenjárását, s ha a nyomukba lépünk, s vállaljuk Istent és egymás iránti hűség áldozatos megélését, akkor ránk is ez az öröm vár - mondta Salgó Ferenc.
Tizenhárom házaspár részesült áldásban

Az Anna-napi búcsú a hagyományoknak megfelelően esti hangversennyel zárult, amelyen Eisenbeck Ágota, Masszi Anna, Takács László énekelt, orgonán kísért Gönye Martin, Csatlós Krisztina, verset Babos Tibor szavalt. A koncertet a Szent Anna Kórus előadása is színesítette.
A jótékonysági hangverseny adományait a pápai Szent József kápolna keresztjének helyreállítására fordítják a szervezők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-20 10:47:16

Folklór ünnep a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2019-07-20 22:57:05

Játszótéravató, főzőverseny, szórakoztató programok a Felsővárosi Napon


ajánlott cikk főképe

2019-08-27 21:23:47

Szombaton ismét Nyárbúcsúztató Játszótéri Nap


ajánlott cikk főképe

2019-10-28 23:44:29

Megalakult a cigány nemzetiségi önkormányzat


PÁPA időjárás