Gálaműsorral zárult a jubileumi hét a Weöresben


2019-06-08 17:39:56  | cikk: Babos Petra  | 


Gálaműsorral zárult a jubileumi hét a Weöresben főképe
A héten ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. A tartalmas hét során volt városi-prózamondó verseny, iskolatörténeti kiállítás-megnyitó, zászlóavatás, Pápai Drámaműhely, Weöres-maraton, diáknap, városi öko-vetélkedő és egy talk show az iskolában végzett diákokkal. Az egészhetes rendezvényt gálaműsort zárta, melyben jelenlegi és volt tanítványok is felléptek.
Az ünnepi program elején Kovács Bróthág Katalin, az iskola diákönkormányzatának segítő tanára és Véseiné Kárpáti Ágota intézményvezető-helyettes párbeszéd formájában emlékeztek vissza az iskolában töltött diákéveikre, majd az intézményvezető-helyettes beszédében kiemelte, az iskola szellemisége, elfogadó, segítő szemlélete, kollégái felkészültsége, összefogása olyan összeállításban csúcsosodott ki a gálaműsorban, amely megtekintése után a szülők büszkék lesznek arra, hogy az intézménybe jár gyermekük.
-Természetesen ehhez az önök segítsége, együttműködése is szükséges volt. Kérem, támogassák továbbra is iskolánkat. Politikai, oktatáspolitikai változások, kihívások sorozatát élte át az intézmény a 60 év alatt. Pedagógusaink közül sokan fiatal, kezdő koruk óta tagjai a tantestületnek. A változásokban egy dolog állandó maradt. Olyan műsort láthatnak itt, amely megmutatja, a gyerekek, tanítók, tanárok jó kapcsolata, a közösség összetartó ereje mindig sikerre vezet. Nagyon büszke vagyok erre - emelte ki, majd elmondta, ő 1972 óta kötődik az iskolához. Abban a korban a folyosón csendben körbe sétáló osztályok, reggeli sorakozók, jellemezték a fegyelmet. Tanárlesések... Vigyázz állásban, várás... Síri csend... Bizonyára vannak itt sokan, akik emlékeznek erre. Lapozás a naplóban... Lapulás a padban, látni se lásson a tanár... Felelések... Mégis nagy szeretettel és tisztelettel emlékezem minden tanítómra, tanáromra... Erzsi néni, Kati néni tanítóim, Zsuzsa néni, a matek tanárom, Laci bácsi, az osztályfőnököm, Edit néni, a biológia és földrajz tanárom, köszönöm... - mondta meghatottan Véseiné Kárpáti Ágota.
-Együtt tanítani volt tanáraimmal, felemelő érzés... Legszebb éveim voltak... Szeretettel emlékezem rájuk... örülök, hogy többükkel találkozhattam a héten... Olyan tanítója vagyok az intézménynek, aki szinte mindenkit, aki itt tanított valaha, ismerek. Mindenki nagyszerű ember. Mindenkinek megvolt, megvan az olyan tulajdonsága, amely sokat hozzátett, hozzátesz az iskola jó hírnevéhez. Jó volt itt diáknak lenni... És nagyon jó itt tanítani... Képzett, felkészült, önmagukat állandóan megújítani tudó pedagógusokkal dolgozni... Isten éltessen, Pápai Weöres Sándor Általános Iskola! - zárta gondolatait az intézményvezető-helyettes.
Unger Tamás alpolgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, az iskola méltó módon ünnepelte a hat évtizedes fennállását tartalmas programokkal.
- Kötelességünk tiszteletünket leróni elődeink előtt, felidézni iskolaépítő, iskolafejlesztő munkájukat, méltón bemutatni az idáig vezető utat, ami a jelenünket alakította, és kifejezni azon szándékainkat, amelyek a jövőnket meghatározzák. Pápán, a „Dunántúl Athénjében”, a sok száz éves iskolavárosban az oktatási intézmények történelme mindig is több szállal kötődött egymáshoz. Hiszen az 1531-ben alapított Református Kollégiumból, annak gimnáziumából nőtte ki magát több más iskola is, majd követték a más felekezetű iskolák, a bencés gimnázium és a különböző egyházi felekezetek, rendek által alapított, majd államosított vagy újraindított alapfokú intézmények. Mindezek szerves összessége jelenti a város önnön összképét is nagyban meghatározó, élénk és színes közoktatási szövetét.
Mindezek után azt is mondhatnánk, hogy egy több száz éves iskolavárosban egy 60 éves iskola kimondottan fiatalnak, hogy stílusosak legyünk, szinte még gyereknek számít. Csakhogy ezzel összehasonlításunk torzulna, hiszen a Weöres Sándor Általános Iskolát nem felekezeti elkötelezettség, hanem a modern város fejlődése hívta életre. Az Alsóváros déli részén kialakult Kilián lakóteleppel párhuzamosan a mai intézmény jogelődje, az V. számú Általános Iskola, 1959. augusztus 1-jén jött létre, a városhoz hűtlenné vált Tanítóképző Intézet épületében 290 diákkal, 9 tanulócsoporttal, 1961-től Kilián György Általános Iskola néven. A városrész fejlődésével és a tanulói létszám növekedésével 1985-ben az iskola felső tagozata átköltözhetett a Tanítóképző épületéből az újonnan átadott 8 tantermes iskola épületébe. Az alsó tagozat - ahogy minden bizonnyal sokak emlékeiben élénken él - a Tanítóképző Intézet alagsorában kapott helyet. A körülmények miatt és a Közgáz ugyancsak ugrásszerű növekedése, később felújítása miatt az új iskolaépületet 1989- ben ismét 8 tanteremmel kellett bővíteni. Később iskola-összevonáson, majd fenntartó váltáson keresztül jutottunk el a mai megnevezésig: Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Az iskolaépület az elmúlt 30 évben több kisebb- nagyobb beavatkozáson is átesett, többek között akadálymenetesítésen, vizesblokk-felújításon, az időközben elavult nyílászárók cseréjén, energetikai felújításon, fűtéskorszerűsítésen, számos alkalommal oktatástechnikai eszközbeszerzésen, és legutóbb egy nagy fejlesztésen, amelynek keretében 12 tanterem újult meg az iskolában, többek között - az iskola orientációját támogató - természettudományi előadó is. Országos hírű drámapedagógia, gyermekszínjátszás, emelt szintű drámaoktatás - a hétköznapi értelemben vett általános iskola mellett ez az, amit minden pápai szülő és kisiskolás minden bizonnyal hallott már az intézményről, ami egy tantárgytól független, bevált jó gyakorlat. A német partnervárosunkból, az iskola partnerintézményétől átvett Arizona Program, a Weöres másik egyedisége pedig egy különleges eszköz a konfliktusok kezelésére a tanórán. Az intézményben fontos ugyanakkor a sport - ki ne hallott volna a weörösös tollaslabdázókról vagy kézilabdásokról? - az egészségnevelés és a környezettudatos nevelés is. Utóbbi bizonyítéka, hogy 2012-ben és 2016-ban az intézmény elnyerte az ökoiskola címet. Rákapcsolódva a Petőfi Gimnázium természettudományi irányultságára, pár éve a helyi diákoknak lehetősége van felmenő rendszerben a természettudományos tárgyakat szakkör keretében emelt óraszámban tanulni. Mindezt élénk nemzetközi kapcsolatrendszer egészíti ki a Pápa baden-württembergi partnervárosában működő partneriskolával, amelynek tanulóival évente legalább két alkalommal találkozót szervez az iskola Pápán és Schwetzingenben, de jól működik még - részben a Határtalanul programon keresztül is - a baróti partnerkapcsolat is. Pápa egyik legfiatalabb partnervárosába, a kárpátaljai Viskre ugyancsak eljutottak az iskola képviselői. Pápa Város Önkormányzata mindegyik programnak rendszeres és lelkes támogatója.
Végül azt kívánta a 60 éves iskolának, s benne a vezetőinek, tanárainak, hogy, maradjanak olyan kitartóak, eltökéltek, ugyanakkor rugalmasan alkalmazkodók, mint most, és éljen meg iskolájuk még sokszor 60 évet! Boldog születésnapot, Weöres!
A kulturális bemutatót Horváthné Árvai Mária és Lampért Helga állította össze. A műsorban fellépett az iskola énekkara, de népdal, tánc, jelenet, zenéstorna is színesítette a közel kétórás műsort. A gála végén az iskola összes diákja és a tanárok együtt énekelték a Legyetek jók, ha tudtok című dalt.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-10 21:35:26

Ovi-sportpálya a Nátuskerti Óvodában


ajánlott cikk főképe

2019-07-27 11:21:55

Zajlik a csarnoképítés a piacon


ajánlott cikk főképe

2019-05-29 19:07:27

A jelképes gettókapunál emlékeztek


ajánlott cikk főképe

2019-08-21 21:11:34

Már használható a Mézeskalács utcai murvás terület


PÁPA időjárás