A Táncsics utcában kezdődött meg az idei járdafelújítási program


2019-03-25 14:52:37  | cikk: HuHa  | 


A Táncsics utcában kezdődött meg az idei járdafelújítási program főképe
A múlt héten a bontási feladatokkal megkezdődött az idei első járdafelújítás a városban, a kivitelezők a Táncsics utcai munkaterületre álltak be, de ma már a Toldi utcában is megkezdődött a bontás.
A 2015-ben indult járdarekonstrukciós program keretében eddig 32 járda és járdaszakasz épült újjá városszerte, a beruházások értéke meghaladta az 500 millió forintot.
A helyszínen egyeztettek a járdafelújítási munkálatokról

Az idei évi ütemtervről Áldozó Tamás polgármester elmondta, a költségvetés 104 millió forintot tartalmaz járdaépítésekre, a tervek szerint ezt még az első félévben felhasználják.
-Meggyőződésem, hogy megtaláljuk a forrást arra, hogy a második félévre még legalább ekkora értékű járdaépítést tudjunk előirányozni - közölte. A 104 milliós összeg kilenc utca gyalogosfelületének megújítását jelenti, a második félév terveiről később döntenek. A városvezető hozzátette, a már elkészült utcák kivételével mindenhol az az elvárása a lakóknak, hogy új járdán közlekedhessenek, az igények között azonban szelektálni kell. Most az volt a cél, hogy olyan városrészben is építkezzenek, ahol eddig még nem, hogy az új járdák hálózatosan épüljenek, érjenek össze, hogy a legrosszabb állapotú utcákban folytatódjon a munka és természetesen az adott utca gyalogosforgalma is szempont volt a döntésnél.
A páros oldalon építik újjá a járdát az utcában

-A Táncsics utcai járda rendkívül rossz állapotú volt, talán a legrosszabb a városrészben - mondta el a helyszíni bejáráson dr. Hermann István önkormányzati képviselő, aki úgy fogalmazott, egyes helyeken a járdalapokat nem is lehetett felszedni csak az alatta lévő földdel és törmelékkel együtt, a betonos szakaszok pedig balesetveszélyesen mozogtak. Arról is szólt, itt minden házban laknak, sok fiatal költözött a városnak ebbe a részébe, nagy a gyalogosforgalom ezen a szakaszon, így a felújítás mindenképpen indokolt volt.
-Nagy örömmel vettük, hogy itt folytatódik a járdafelújítás, az utca lakóitól is pozitív visszajelzéseket kaptam a munka kapcsán - osztotta meg stábunkkal.
Teljes hosszban készül az új járda

-A járdarekonstrukciós munkák keretében a páros oldalon újul meg a gyalogosfelület, ennek hossza 571 méter, területe 732 négyzetméter - mondta el érdeklődésünkre Rádi Róbert, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője. A munkálatok itt is a megszokott rend szerint zajlanak, a régi burkolat felbontása után új ágyazat készül, új szegélyt építenek, majd erre kerülnek a gránit és antracit kövek. Az építő cég jelenleg az ágyazat kialakításán dolgozik, a bontási munkák csaknem teljesen elkészültek, ezen a szakaszon a szegélyezés is megtörtént, így most a több rétegű járdaalap megépítése zajlik.
A bontás és a szegélyezés után a járda új alapja készül

A Táncsics utcai munkálatok mellett a Toldi utcában is megkezdődött ma a járdafelújítás, de
hamarosan a Martonfalvy utcában és a Gyimóti úton is elkezdődik a kivitelezés, tudtuk meg a polgármestertől.

Áldozó Tamás arról is szólt, a járdafelújítás mellett a Felsővárosnak ezt a környékét más beruházások is érintik a jövőben, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a közlekedésfejlesztés II. projekt részeként körforgalom épül a Szabó Dezső-Táncsics-Acsády út csomópontban, az ipari park II. projekt részeként pedig a Szabó Dezső utca megújítása és a 83-as főútra való kivezetése valósul meg. Mindezen tervekről dr. Hermann István a városrész önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart csütörtökön, március 28-án 17 órakor, a Városháza üléstermében, ahol a tervek bemutatása mellett a lakossági véleményeket is meg kívánja ismerni az önkormányzat. A városrész képviselője minden érdeklődőt vár a csütörtöki fórumra.

Képek:


Címkék: felújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-21 21:07:43

Sikeres pályázat - megújuló kiállítás


ajánlott cikk főképe

2019-06-26 10:42:43

Hétfőn lezárják a Korvin-Korona csomópontot


ajánlott cikk főképe

2019-07-23 15:58:32

Készül a csomópont


ajánlott cikk főképe

2019-07-04 15:41:40

Megérkeztek a voluták a kastélykerítésre


PÁPA időjárás