A Fidesz-frakció szóvivője volt a Pápai Polgári Kör vendége


2018-11-09 07:44:28  | cikk: HuHa  | 


A Fidesz-frakció szóvivője volt a Pápai Polgári Kör vendége főképe
Halász Jánost, a Fidesz-frakció szóvivőjét, a Városok, Falvak Szövetségének elnökét hívta meg vendégnek a Pápai Polgári Kör novemberi összejövetelére. A meghívás apropóját többek között az adta, hogy a szövetség ezen a hétvégén városunkban tartja kihelyezett közgyűlését, a csatlakozott települések vezetői tanácskoznak Pápán ezekben a napokban.
A hagyományos forgatókönyv szerint szavalattal kezdődött a beszélgetés

A Polgári Kör rendezvénye a Projekt-partyval kezdődött, melyen a város TOP-os fejlesztéseiről tudhatott meg részleteket a szép számú érdeklődő, majd a hagyományos forgatókönyv szerint dr. Dancs Ferenc elnök köszöntötte a megjelenteket, Kincses László pedig az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kötődő Márai verset olvasott fel.

A rendezvény vendége Halász János szóvivő aktuális hazai politikai és közéleti témákról tartott előadást. Mint azt érdeklődésünkre elmondta, arról kíván beszélgetni a megjelentekkel, hogy milyen állapotban van Európa, milyen fontos kihívások előtt áll Magyarország, milyen eredményeket hozott a Fidesz kormányzása és milyen feladatok állnak még előtte.
-Mindenképpen szót kell ejtenünk a világ folyásának arról a szeletéről, mely a mai kommunikációról szól. Szóvivője vagyok a Fidesz frakciójának, korábban is az voltam, és azt tapasztaltam, hogy nagyon megváltozott a kommunikációs világ az elmúlt tíz évben. Arról szeretnék néhány gondolatot megosztani, hogy mennyire felgyorsult és felületesebb lett, ebben milyen felelősségünk van, hogy lehet élni ezzel az új helyzettel.
Halász János aktuális témákról beszélt népes számú hallgatóságának 

Az előadáson beszélt arról, hogy 2010 óta milyen változások történtek Magyarországon.
-Az a magyar modell, ami a gazdaságfejlesztésben elindult, működik és újabb lehetőségeket hoz. A családtámogatás kapcsán nagyon sok mindenben előre tudtunk lépni. De a legnagyobb kihívás Európában és Magyarországon az illegális migráció kérdése és az azzal kapcsolatos tevékenységünk, a határzár, annak megőrzése és a biztonságunk fontossága.
E témában kiemelte, míg két évvel ezelőtt, a határvédelmi kerítés építésekor mindenki kritizálta a magyar lépéseket, addig ma egyre több szövetségese van hazánknak. Mindennek ellenére Magyarország megítélése még mindig megosztott.
-Ez azért van, mert jövő májusban az Európai Unióban választás lesz, és ez arról szól, hogy vannak bevándorláspárti erők és vannak, akik nem akarják a bevándorlást. Mi bevándorlás ellenesek vagyunk, mert ez az illegális bevándorlás tönkreteszi Európa kultúráját, Magyarország kultúráját és a biztonságunkat is tönkreteszi. Mivel kampány van már, ezért van ez a különböző megítélés is, van, aki egyetért velünk és van, aki azt mondja, jajj, Magyarország milyen csúnya dolgokat csinál.
Az előadó ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a Fidesznek van igaza ebben a kérdésben.
-Amikor felhúztuk a kerítést, jogi határzárral kapcsolatos intézkedéseket hoztunk, akkor mindenhonnan támadást kaptunk. Az elmúlt években ez megváltozott, ahogy világossá vált az igazunk, ahogy helyi választások voltak akár Ausztriában, akár Olaszországban, sok helyen megváltozott a szemlélet és nagyon sok szövetségesünk lett: a V4-ek és rajtuk kívül is többen. Továbbra is fontos, hogy elmondjuk a véleményünket, igazunk van, nekünk van igazunk és a mi álláspontunk tudja Európát is megvédeni.
A hazai ellenzék viselkedéséről azt mondta, külföldön a magyar ellenzék támadja Magyarországot.
-Felhasználják a külföldi kapcsolataikat, főleg a Soros típusú szervezetekkel való kapcsolatokat Magyarország és a magyar nemzeti érdek támadására. Ez gyakorlatilag hazaárulás.
Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is részt vett a rendezvényen

Halász Jánost a közéleti, politikai témák mellett pápai kötődésekről is kérdeztük, hiszen néhány évvel ezelőtt ő volt az, akinek közbenjárására a Nemzeti Múzeumból visszakerülhetett az Esterházy-kastély Ősök Csarnokába négy eredeti festmény.
-Azért tartottam fontosnak ezt az ügyet, mert a hagyományok megőrzése a legfontosabb egy helyi közösség számára. Ez a történet a pápaiak hagyományőrzéséről, az itteniek ragaszkodásáról szólt. Komoly szemléletváltozásra volt szükség, és ezt még ma is folytatni kell. 1990 előtt a kulturális intézményeknél a központosítás volt a fontos. A legjobb javakat mindig kimazsolázták a központi intézmények és kialakult egy szemlélet a nagy, országos múzeumoknál, hogy az az övék, csak ők tudják megóvni, csak náluk van biztonságban. Pedig ez nem igaz! Legalább olyan biztonságban van és nagyobb gondossággal tekintenek rá a helyiek azokra a kulturális örökségekre, amelyek korábban ott voltak náluk. Az Ősök Csarnokának négy képe ilyen volt, és nem volt könnyű meggyőzni a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatóját, mert ő egy nemes másolatot akart idehozatni, de az nem az eredeti, és ide az eredeti kellett. Ez az egész fejlesztés, ami itt történt, az a szemlélet, ami itt Pápán uralkodik a kultúra és a hagyományaink megbecsülése kapcsán, az megkívánta, hogy ezt a döntést meghozzuk.
Sokan voltak kíváncsiak az előadásra

Halász János, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke a közgyűlés Pápán való megrendezése kapcsán egy jövőbeli tervet is megosztott velünk: a Rómában működő Magyar Akadémia egyik jövő évi vendége városunk lesz.
-A Városok, Falvak Szövetsége stratégiai megállapodást kötött a Balassi Intézettel, a magyar kulturális intézetek hálózatával. Európában több, mint 10 helyen van ilyen kulturális intézet, ahol a magyar értékeket mutatják be. Nagyon fontos az országnak, hogy megmutatkozzunk máshol is. A megállapodás keretében az elmúlt években több település, a Városok, Falvak Szövetségének tagjai bemutatkozhattak Rómában, a Magyar Akadémián. Ez a magyar kultúra egy nagyon régi bástyája külföldön. Legutóbb Baja volt a vendég. A programot úgy szervezzük, hogy a bemutatkozásra meghívjuk azoknak a településeknek a vezetőit, akik a jövőben szívesen megmutatnák magukat. Így volt ez idén is, elhívtuk polgármester úrékat, hogy lássák a rendezvényt, el tudják dönteni, hogy ez fontos-e a városnak. Úgy tervezzük, hogy jövő évben szervezünk olyan alkalmat, ahol Pápa lesz a vendég Rómában, bemutatkozhat a település, a hagyományai, gasztronómiája.
Halász János úgy véli, ez a rendezvény nagyon jó propaganda a városnak és az országnak, hiszen azon az ott élő magyarokon kívül, a magyar gasztronómia és idegenforgalom iránt érdeklődő szervezetek képviselői is jelen vannak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-10 08:44:24

Ott segítenek, ahol tudnak


ajánlott cikk főképe

2019-06-21 16:50:53

Nagy mennyiségű adományt hozott a Teuton lovagrend


ajánlott cikk főképe

2019-05-29 21:18:29

Díjazottak gálakoncertje a Zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2019-06-08 23:23:52

Vizsgáztak a művészetisek


PÁPA időjárás