Gyerekek a lovasiskolában


2018-05-11 21:29:35  | cikk: Babos Petra  | 


Gyerekek a lovasiskolában főképe
Kilencedik alkalommal rendezi meg a Pápai Lovas Club a lovasiskolában a nagy sikernek örvendő Lovasmajálist. A két napos rendezvényt megelőző, úgynevezett nulladik napon hagyományosan az óvodásoké és a kisiskolásoké a főszerep, hiszen ilyenkor a kicsik körbejárhatják a lovasiskolát, felülhetnek a fogatokra, lovagolhatnak, korhű ruhákba bújhatnak, ugrálhatnak a szalmabálákon és ízelítőt kaphatnak a hétvége további színes programjaiból.

A mai napon sok kisgyermek tapsolt a látványos és izgalmas lovasprodukcióknak, amelyet a Pápai Lovas Club tagjai lovagi tornával fűszereztek. A gyerekek örömmel kísérték a lovasokat és szurkoltak, tapsoltak, hangosan éljeneztek az egyes produkciók közben.
Kocsis László, a program főszervezője érdeklődésünkre elmondta, a nyílt nap célja, hogy a gyerekek már egész fiatal korban közelebb kerüljenek a lovakhoz és a lovagláshoz, s később is visszatérjenek a lovasiskolába.

A nyílt nap ízelítőt adott a hétvége programjaiból is. A Lovasmajálison szombaton póni galopp verseny, díjlovagló verseny, western lovasbemutató, country táncbemutató és történelmi bemutató várja az érdeklődőket. A vasárnap a lovassporté, vagyis a díjugratásé lesz a főszerep.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-04 16:28:14

Weöres Sándor művek nyolc órán keresztül


ajánlott cikk főképe

2019-03-23 17:05:23

Zanzafix és a tűzvarázslat


ajánlott cikk főképe

2019-05-17 12:02:29

Energetikai korszerűsítés a kórházban 1,6 milliárdból


ajánlott cikk főképe

2019-06-18 20:26:08

Jubilál a Jókai Mór Városi Könyvtár tábora


PÁPA időjárás