Az iskolafelújítások terveit egyeztették


2018-01-12 21:04:00  | cikk: HuHa  | 


Az iskolafelújítások terveit egyeztették főképe
A Pápai Tankerületi Központ 6 iskolája több mint 400 millió forint forrást nyert el a múlt évben infrastrukturális fejlesztésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázati kiírásán, az EFOP-4.1.3-17 kódszámú, Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című pályázati kiírásán. A munka megkezdődött, az egyes intézményekre vonatkozó konkrét tervek elkészültek, ezeket ismertették a tervezők az intézmények vezetőivel csütörtökön a tankerület Mézeskalács utcai székhelyén.
A kivitelezés március elején elindulhat - mondta el Egyházi Andrea tankerületi igazgató

Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, tervdokumentációk ismertetése egy újabb lépcsőt jelent a kivitelezés megkezdése előtt és fontos, hogy az intézmények pontosan ismerjék milyen munka és mikor zajlik majd az iskolákban, hiszen a nyári szünet nem lesz elegendő a munkák elvégzésére, így már a tanévben meg kell kezdeni az építkezést.
-Fontos egyeztetni, hogy melyek azok a munkafolyamatok, amik már a tanítás ideje alatt is megkezdhetők, hiszen ha sikeres közbeszerzési eljárást tudunk lefolytatni a kivitelezésre, akkor már március elsején átadhatjuk a munkaterületet és indulhat a felújítás.
Az érintett intézmények vezetőit hívták meg a tájékoztatóra

A rendezvényen Egyházi Andrea igazgató és Török Ádám projektmenedzser köszöntötte az iskolák megjelent képviselőit, majd a tervdokumentációt készítő tervező, Cserpes Imre részletesen bemutatta, melyik intézményben milyen beavatkozásokat végeznek el. A tervező kiemelte, a pályázat pontosan meghatározza, hogy mi minden valósulhat meg az elnyert forrásból, a munkákat pedig a várható költségek ismeretében kellett meghatározni.
Cserpes István (balra) tervezte meg a felújításokat

Az EFOP-4.1.-3 projekt keretében egy pápai intézményben is lesznek fejlesztések, a Weöres Sándor Általános Iskolára több mint 61 millió forintot fordíthatnak. Ebből a pénzből 12 általános tanterem felújítását végzik el, radiátorok cseréjével, fűtési vezetékek átalakításával, elhasználódott rossz állapotú nyílászárók cseréjével, falfelületek megújításával, akadálymentesítéshez szükséges kapcsolók áthelyezésével. Megújul a természettudományi terem, mennyezeti inverterek beépítésével biztosítják a közlekedő és szabadidős terekben a megfelelő fűtést, szigetelik a tetőt, a tanári, igazgatói, iskolatitkári irodák felújítása során kicserélik a külső nyílászárókat, hőleadókat és kicserélik az épület villamos főelosztó szekrényét a hozzá tartozó vezetékekkel együtt.
A pápai járás területén a lovászpatonai oktatási intézmény újul még meg, erre 54 millió forintot nyert el a tankerület, ezen kívül pedig két ajkai iskola, a nyírádi intézmény és a noszlopi iskola részleges felújítása valósul meg október végére.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!