Senki ne maradjon segítség nélkül - Koordinációs értekezlet


2018-02-08 17:27:56  | cikk: ha  | 





Koordinációs értekezletet tartott az ESZI Család- és Gyermekjóléti Központja. A téma a jelzőrendszer szervezeti felépítése volt, pontosították a feladatköröket, értékelték a 2017-es év eredményeit. Salamon Judit, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket, előadást tartott Takács Éva járási jelzőrendszeri tanácsadó helyettes és Feketéné Tóth Judit járási jelzőrendszeri tanácsadó, Salamon Judit pedig a jelzőrendszer jelenéről és dilemmáiról beszélt.

Salamon Judit, a központ vezetője mondott köszöntőt

A gyermekjóléti szolgálatok kiemelt feladata a veszélyeztetettséget észlelő- és jelző rendszer működtetése. A jól működő, hatékony jelzőrendszer képes felderíteni, jelezni az észlelt problémát, ezt követően a feladat az, hogy megoldást kínáljanak és szükség esetén eljárást kezdeményezzenek az illetékes hatóságoknál. A rendszer optimális működésének az a feltétele, hogy hálózatként működjön, tehát a különböző ágazatok, mint például az óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények, rendőrség, bíróság, ügyészség szakemberei közösen tevékenykedjenek, segítsék a központ munkáját. A koordinációs értekezletre azért volt szükség, mert a jelzőrendszer komoly változásokon esett át az utóbb két évben mondta Salamon Judit. 2016-ban átszervezték a gyermekvédelmi rendszert, mely aztán több szintűvé vált.

A Városháza tárgyalóterme volt az értekezlet helyszíne

A koordinációs értekezlet célja volt az is, hogy a jogszabályi változásokat ismertessék és ösztönözzék a résztvevőket a jelzőrendszer használatára. Salamon Judit elmondta, hogy a jelzőrendszernek vannak aktív és kevésbé aktív résztvevői, az értekezleten a nehézségekről is szó esett, erre közösen keresnek megoldást a jövőben. Probléma lehet, hogy hiányzik a társadalmi felelősségvállalás, néha egymásra várnak a jelzést tehető intézmények dolgozói, de az is előfordul, hogy félnek jelezni. Jelezni kell például elhanyagoltság, igazolatlan iskolai hiányzások, higiéniai hiányosságok, lakhatási problémák, bántalmazás, bűnelkövetés esetén, mondta Salamon Judit. A koordinációs értekezletet utolsó napirendi pontja az interaktív véleménycsere, szakmai beszélgetés volt, mely előreviszi a közös munkát.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!