A múlt példája a jelenkornak és a jövőnek - 25 éves a Pápai Huszár Egyesület


2017-08-14 21:53:34  | cikk: ha  | 




25 évvel ezelőtt, 1992-ben alakult meg a Pápai Huszár Egyesület. Bedők János, Bolla Kálmán és Tóth Kálmán ötlete volt, hogy a rendszerváltás forgatagában valami újat kezdjenek, de valami olyat szerettek volna létrehozni, ami értéket képvisel. Mindegyiküknek volt kapcsolata a lovaglással, a történelem iránt fogékonyak voltak és a katonai hagyományok sem álltak távol tőlük. Céljuk a huszár- és lovas hagyományok ápolása volt s kiemelt feladatuknak tekintik azóta is a Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred emlékének megőrzését. 1992-ben huszonöt felnőtt tag, három kishuszár, hat pártoló tag alkotta az egyesületet, ma közel hetven tagja van a közösségnek. A katonai hagyományőrzőknél az eltelt időben több százan ragadtak fegyvert, ültek lóra, hogy számos rendezvényen képviseljék a huszárság, a magyar lovas- és gyalogos katona legnagyszerűbb tulajdonságait, számot adjanak virtusról, hazafiságról.


A 25 éves jubileumot két napos rendezvénysorozattal ünnepelték. Pénteken a református gimnáziumban, az Alsóvárosi temetőben és a gannai Esterházy-mauzóleumban koszorúztak. Szombaton látványos menet indult a Lovasiskolából, majd a Bajvívó téren évszázadokon átívelő viseletbemutatót láthattak az érdeklődők. Az alkalmon dr. Áldozó Tamás polgármester megköszönte az egyesület munkáját: - A 25 éves Pápai Huszár Egyesület mindig jelen volt a városi rendezvényeken, ünnepeken, megemlékezéseken. Köszönjük szépen ezt a 25 éves elkötelezett, odaadó munkát, köszönjük szépen az ünnepeket, köszönjük szépen a bemutatókat és köszönjük szépen azt a példát, amit működésükkel a pápai fiataloknak mutattak - mondta dr. Áldozó Tamás.


A jubiláló civil szervezet nevében Bedők János hagyományőrző huszár százados részletesen ismertette a Bajvívó téren felsorakozott hagyományőrző alakulatokat, melyek tagjai a fontosabb történelmi korszakok magyar katonai ruházatát, fegyverzetét, felszerelését viselték. A pápaiak mellett voltak itt többek közt soproni, győri, budapesti, váci, szombathelyi, tapolcai és Balaton-felvidéki hagyományőrzők is, hisz a házigazdák meghívták mindazokat, akik az elmúlt évtizedekben segítették munkájukat. Vitéz Győrffy-Villám András, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a pápai egy rendkívül jól szervezett, tevékeny csoport, melyet az ország legjobban működő egyesületei között tartanak számon. De ott volt a bemutatón Somogyi Győző festőművész is, aki a A Balaton-felvidéki Radetzky Huszár Egyesület tagja. Ez a közösség volt az, aki az induláskor sokat segített a pápaiaknak. A művész ma is szívesen emlékszik vissza a pápai huszártáborokban töltött napokra.


A Pápai Huszár Egyesület az egykor Pápán állomásozó Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred emlékét méltón őrzi. Minden nagyobb bemutatójuk, bár különféle korszakokat elevenítettek fel, mindig kapcsolódtak helyi eseményekhez is. A 7. Honvéd Huszárezred 1884-1920-ig állomásozott Pápán. Az első világháború kitörésekor azonnal a frontra vezényelték őket, a fiatal katonák rögtön a nagy világégés közepén találták magukat. 1914. augusztus 17-én a gorodoki ütközetben a lovas huszárokat a géppuska sortűz fogadta. A huszárok hősiességéről még az orosz ellenfél is elismerően szólt, nem gondolták volna, hogy az egyenlőtlen küzdelembe ilyen bátran vetik magukat a magyar huszárok. A rajtaütés alatt a lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát és szállító vonatának nagy részét elveszítette. Az ezred szinte megsemmisült. A pápai hagyományőrzők nem csupán a népszerű történelmi játékaik és a megemlékezések alkalmával elevenítik fel dicső elődeik tetteit, hanem viseletük is az egykori hetes huszárok uniformisát idézi.


A bemutatót követően a Pápai Hősök Napja programja Lubienski János huszár altábornagy Korvin utcai emléktáblájánál folytatódott koszorúzással, majd a menet átvonult az Esterházy úti világháborús emlékművekhez, a téti fúvósok diktálták a tempót. Pusztai Boglárka versmondását követően Ádám Barnabás, a Magyar Honvédség ezredese, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka mondott beszédet. - A magyar történelem vérrel íródott. Olyan hősök írták a történelmünket, akik méltók arra, hogy megemlékezzünk róluk - fogalmazott az ezredes. - A hősiesség példát jelent - olyan példát, amely kihat a jelenkorra, a jövőre és a múltra is. Hiszen a múltból példát meríthetünk ahhoz, hogy a jelen kihívásait megválaszolhassuk - fogalmazott, majd kitért a gorodoki ütközetre is: - Hogy miért vágott neki egy hadosztály csodálatos alakzatban a géppuska sortűznek? Azért, mert nem azt nézték, hogy ki van előttük, hanem hogy ki van mögöttük. A hazáért hozott áldozatuk mindig példa kell hogy legyen - hangsúlyozta Ádám Barnabás.
A jubileumi rendezvénysorozatra a Lovasiskolában tartott kötetlen hangulatú ünnepséggel tette fel a koronát a 25 éves Pápai Huszár Egyesület.

Képek:


Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!